Az Út és az Ajtó
Egyszerűen van olyan ajtó, amin keresztül lehet csak bejutni egy új élettérbe. Ahol elkezdődik valami. Valami új. Egy Útnak a részeként.
Ezt az ajtót bárki kinyithatja, sosincs kulcsra fordítva a zár. De kilincs, az van.
Nem is az ajtó kinyitása a lényeg, hanem a becsukása (tudom, ez furcsa első hallásra).
Becsukni szerintem kétféleképpen lehet.
Becsukhatod Önmagad előtt...
...mert rájössz valamire, amikor már kinyitottad. Ha pusztán azért nyitottad ki, mert hasznosnak tűnt a magad számára, akkor legtöbbször így alakul. Rájössz, hogy az elején lemondásokkal is jár az az út, ami az ajtón belül van. És hol a hasznosság? Előbb számítottál rá, és látványosabban. Csalódás. Így visszalépsz, még jól megnézed az ajtót magadnak, és becsukod magad előtt. Jobb ez így, gondolod. Majd sarkon fordulsz, és eltávolodsz tőle. Akár véglegesen.
Becsukhatod Önmagad mögött...
...mert ez is egy döntés. Mert rájössz valamire, már akkor, mielőtt kinyitod. És már eleve azért nyitod ki, mert erre rájöttél. Arra, hogy ez talán nem is neked a leghasznosabb, hanem (persze veled együtt) a világnak, aminek Te is része vagy, és az ajtó is. És mivel a világnak is adni akarsz valamit, így a lemondások - az elején - nem lemondások többé, csak visszaadsz valamit abból, ami sosem volt egészen a tiéd. Döntöttél. Akár véglegesen.
Sok mindennel lehet adni a világnak. A kis mellékutak nem célok, hanem eszközök, amelyek bizonyos célok felé vezetnek, köztük közelebbi és távolabbi kilométerkövekkel. Hogy egy célhoz vezet-e több út? Vagy feltétlenül oda vezet-e egy út, mint gondoljuk? Érdekes kérdések.
Hasznos lehet a saját tapasztalat, amit az ember egy megjárt úton szerzett. Jó, ha közelebb vitte a céljaihoz, nem pedig messzire távolította azoktól, de utóbbiból is tanulhatunk. Ha pedig sokan és egyre többen járnak egy utat, akkor a közös tapasztalat miatt, meg hát a nagy számok törvénye miatt is egyre magabiztosabban mehetünk együtt... hiszen tudjátok.
Amit Te kiválasztasz, az a Te utad most. Dönteni Neked kell. Fontos, hogy legyél önazonos, mert más útját senki sem járhatja hosszabb ideig. Akkor sem, ha az előnyösebbnek tűnik. A magunk útján kell végigmennünk, akár egyenesen, akár kerülőkkel. Ahogy nálam bölcsebbek tudják: nem az út hosszú, hanem a kanyargós útvonal.
De talán a legfontosabb, hogy a saját utunk (bármilyen vonzó, bármennyire is a miénk, ha szinte úgy érezzük is, hogy magunknak építettük), nos akkor se akadályozzon másokat a saját útjukon. Nekik ugyanúgy joguk van a saját útjukat járni. Persze, ha elesett valaki, vagy a szakadék egy lépésre van az illetőtől, jó megfogni a kezét.
Egy biztos: amikor úgy adtál a világnak magadból, hogy őszinte voltál, azzal nem kevesebb, hanem több lettél. És ha úgy adsz vissza a világnak a sajátjából, hogy nem lemondásnak érzed, akkor a világ is ad neked. A legtöbbet, amit adhat.
A világ is Önmagát adja neked, a teljes valójában.
(KL, 2024. novembere)