Gyertyák és székek

Gyertyák és székek

Együtt és sokan, ülünk. Mesélünk.

Elhangzik sorban, kivel, hogy élünk.

Sorsot, napokat, szavakba rejtve,

mondjuk és halljuk, épp csak elejtve.

Nekem a fiam, neked a lányod.

Apád és Anyád csak ritkán látod.

Itthon és külhon, kosztüm és talár,

toll, bankók, mobil, gyerek, fakanál.

Tesszük a dolgunk, vesszük a példát,

néha túl drágán. Van apród drágám?

Elmentünk innen, maradtunk mégis.

Ma is maradtunk, kik voltunk rég is.

Álmaink voltak? Vagy megígérték?

El is értük már? Mi is a mérték?

Reggelente kelsz, este vár fekhely,

e kettő közt vagy valóban ember…

Ennyi időd van adni, fogadni,

állítást tenni, hinni, tagadni.

Ennyi jut arra: megfelelj másnak,

érezz, mint ízét a hamisgulyásnak.

Vedd és visszaadd, ha mégsem Tiéd,

égesd vagy eloltsd, vagy hagyd, míg kiég.

Közben megálló: elment a járat.

Hogy lehet az, hisz láttunk jópárat?!

Ettől féltünk. Hisz messze mennénk még,

s nem is sétáltunk hosszan már oly rég.

Nem kell, hogy féljük, nem kell, hogy várjuk,

"Megjötteknek" "Elmentek" a párjuk.

Most gyertyaszál ég. Üresen pár szék.

Üres, de súlyuk mégiscsak elég.

Épp elég nekem, épp elég Neked.

Átgondolhatod….a Te történeted. 

(KL, 2014. nyara)